Világvége a régi. Újságíró a múlté. Más idők jönnek.

2012. december 12., szerda

RendetLenke

          Pöttyös mama mindig azzal nyugtat, hogy öt évesen a gyerekek már rendet raknak maguk után. Nos, ha ez tényleg így van, akkor én már nagyon várom azt a kort. Mert a szétdobálból, az összekenből, a széttépből, a házban mindenfelé széthordból, a bútorok alá alkatrészeket bedugdosból már elég volt. Meg az utánapakolásból is. 

Játékainkat három csoportba oszthatjuk:
-az elsőbe tartoznak az egyszer elővett, tartozékokat mindenfelé szétszórt, soha többé nem használható darabok
-a másodikban levőkkel soha nem is játszott. Leginkább megvásárolt (ajándékba kapott), és a feledésbe merült gyerekkézbevalók. Ellenben szétszórni nagyon jól lehet őket.
-a harmadik a kedvencem: az 'ezeréves' babaholmik, amiket anno nem igazán értékelt, ellenben most a legfontosabb kellékek lettek. A legeslegjobb minden között a babahordozó - már régen kinőtt, kihízott, félderéktól felfelé és térdtől lefelé kilógó... Szerintem szívrohamot fog kapni, ha végül a kisebbiket ültetjük majd bele.

Ma rendet raktam - és ugyan nem megoldás, de mondtam a leányzónak, hogy ma már semmihez ne merészeljen nyúlni, legalább holnapig legyen már takaros ('jókislányos') a szobája. Persze egyik fülén be - másikon ki... már hurcolja a nappaliba a tűzoltóállomást meg a nyolclövetűt. Sírok. Valaki megsúghatná a megoldást...

8 megjegyzés:

  1. Jelentem, 5 éves korra sem fognak változni az általad leírt dolgog. Egyedül talán annyi, hogy ha ráparancsol az ember a kisemberre, akkor azért összerakja pl a puzzle darabjait. AZtán azt mondja: mi vagyok én, szolga???

    VálaszTörlés
  2. Ne sírj, semmi sem fog változni. Csak a szétdobált tárgyak: játékok, ceruzák-papírok-radírok, ékszerek-hajbavalók, körömlakkok-lemosópárnák. Mi épp itt tartunk.

    VálaszTörlés
  3. Lakk meg lemosópárnák? ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ az nagyon jó a horoghoz képest....Én be sem mertem menni...a szobájába..
    ja és damil is volt, amit nem láttam....
    Amikor elköltözött, és elmentünk hozzájuk FALON volt a bicigli....Van aki képet tesz a falra, van aki mást...

    VálaszTörlés
  4. Íme a fiús anya tapasztalata. Most már elhiszed, hogy ebből nincs kiút?

    VálaszTörlés
  5. hát, teljesen letargiában vagyok... a következő húsz év komolyan erről fog szólni?! (de legalább tudom, hogy nem én neveltem rosszul...)

    VálaszTörlés
  6. Még regélhetnék....Még egy másik gondolat... Te akármilyenre nevelheted, meg jön a nagy ŐŐŐŐŐŐŐ, már nem is emlékszik a nevelésedre..Sajnos ez van...

    VálaszTörlés
  7. És ahogy örömmel hallottam ez még hatványozódni fog!

    VálaszTörlés