Világvége a régi. Újságíró a múlté. Más idők jönnek.

2013. március 21., csütörtök

útszéli szösszenet

           Világvége és a legközelebbi városnaknemnevezhető között nagyjából félúton van egy tanya: rengeteg jószággal a tehéntől a csirkéig - időnként kiteszik a 'malac van eladó' táblát. A kismalacaik egyébként az út szélén szoktak dúrni - olykor az úton, mikor-hogy, és kivételesen sikerült akkor érkezni, mikor az 'ember' éppen hajtotta ki a bocikat legelni. 

-Jó napot kívánok! Vietnámi malacokat árul?
-Hát, már el vannak fajulva. (na,  most nem jutottam közelebb sokkal)
-És mennyiért adja őket?
- (fél perc gondolkodási idő, tekergeti a fejét) Kisebb kellene, vagy nagyobb?
-Kisebb.
-(még fél perc. Próbálom szuggerálni, hátha gyorsabban haladunk, de nehéz interjúalany.) Hát, ezek már jó süldők. (azt a mindenségit-gondolom magamban. Feljegyezni: legközelebb súlyt kérdezünk, mert az elfajult disznó süldője lehet 25 kiló, meg 40 is.) Osztán mikor akarják vinni? (már mondanám, hogy akár, most rögtön, csak még mindig nem tudom az árát, mikor hozzáfűzi) Mert előbb akkor még be kell zárni őket. (szóval annyira vadak, hogy, esélytelen elkapni őket...gyanús, hogy itt nem veszünk semmit)
-De mennyiért adja?
-De csak kan van, nem baj?!
-Nekünk koca kell. (a férfi az anyósülésen már tekergeti a nyakát, nem nagyon bírja idegekkel a hatásszüneteket)
-No, akkor jöjjenek be, aztán meg tudják nézni. ('innye, ezek szerint van koca is, aminek az árát még mindig nem tudjuk, szerintem csak kitette a táblát, és elfelejtette eldönteni, hogy mennyiért is kívánja adni őket. Megjegyzem, a mi autónk erősen terepre tervezett, de elnézve a házig vezető utat két métert sem jutottunk volna beljebb - az ő gumicsizmája is térdig sáros, én maximum a kis piros bőrtáskámmal meg a bokavillantó cipőmmel tudok becaflatni-alapon maradunk a legközelebben. A kinti tíz perc beszélgetésből kiindulva bent legalább még fél óra...)

10 megjegyzés:

  1. lehet, hogy a "legközelebb" már valahol egy másik helyen kéne hogy legyen, biztatóbb, jobb helyen:)

    VálaszTörlés
  2. Igen, valószínű, most láttuk egymást utoljára.. egyébként nagyon durva, hogy felénk kevés helyen, de ott aztán aranyáron akarják adni ezeket a törpemalacokat. (a nagyobbaktól meg félünk:)) Jó helyől szerezni meg szinte lehetetlen. Pedig kellene még legalább egy, hogy jövőre kismalacaink legyenek...nem is tudom, hogy gondolják...

    VálaszTörlés
  3. bevallom most beírtam a keresőbe, hogy eladó törpemalac, és elég sok találatot dobott ki... esetleg???

    VálaszTörlés
  4. hát, hogy őszinte legyek, nem vagyok benne biztos, hogy a törpe meg a vietnámi teljesen fedi-e egymást... hm.... egyébként a legjobban az bosszant, hogy ezt a két feketét négyezerért vettük, most 7-8-10-ért akarják adni darabját (Kaposvár és környékén meg 3-4-ért adják őket), szóval ennyit meg barátok között sem ér. lesem minden nap a hirdetéseket, hátha belefutunk legalább egybe a környéken...

    VálaszTörlés
  5. jut eszembe, lesznek pipiitek még, vagy tényleg befejeztétek?

    VálaszTörlés
  6. olyannyira befejeztük, hogy a tyúkól minden eleme szét lett szedve, ülőfák eltüzelve, tojódobozok szétszedve,. nem örülök ennek, de ez a gyerek döntése,. ebben ő a főnök,. a kertben sem tudom mi lesz,. tudod ezek olyan dolgok amiben a fiúk döntenek, ők csinálják ha csinálják. majd kiderül. egyenlőre a történtek hatása alatt vagyunk... most úgy látom, nem ez az év a mi évünk. ráadásul a menyem nagypapája kómában van. már közölték a családdal, hogy lejtőnek lefele megy a papa. szóval ez van...

    VálaszTörlés
  7. Mr.D. jár Kaposvár felé. Ha lelevelezed és megállapodtok a kispocákban (feltéve, hogy bírják az autózást) mi szívesen eljuttatjuk hozzátok a várva várt apródisznókat.

    VálaszTörlés
  8. Dóri, kedves vagy, köszönöm... de ezek annyira nem szeretnek autózni - mi 40 percig hoztuk a mieinket, és a végén már minden bajuk volt (pedig akkor még picik voltak)... (azt már nem is említem, hogy disznó szaguk is van...)

    VálaszTörlés
  9. Sajnálom, jó tervnek tűnt. Mondjuk a szagot azt NEM sajnálom.

    VálaszTörlés
  10. azt elhiszem :) én két hétig hordtam a csomagtartóban egy zsák mosóport, hogy ne érezzem a szagukat :) pedig nagyon jólszituált malackák voltak, de hát mégiscsak malackák...

    VálaszTörlés