Szabadítsátok ki Willyt! és a karikák...

Igen, ezt néztük - a gyermekkel. Talán az utolsó fél órát - negyven percet láttuk belőle. Rátapadt a képernyőre. Meg sem szólalt. Én azért igyekeztem megmagyarázni neki a helyzetet, már jó előre elmeséltem, hogy semmi baja nem lesz bálnának, hazamegy az anyukájához, csak még előbb egy nagyot kell ugrania - és hasonlók: ha már egyszer hivatalos álláspont szerint Málnám még egy normálisabb rajzfilmhez is kicsi.... majd két év múlva már egyedül nézheti....

És lehetett valami a dologban, mert a film után kerek harminc percet sírdogált, hogy 'szegény cápa, nagyon sírt, mert nem tudott hazamenni az anyukájához'. Még ma is emlegeti.... Drága kis buksi...

A hét tanulságai

Jutott bőven a hétre, íme néhány fontosabb...

-az orvosnál sem vagy biztonságban. Ha hétfőn másfél órát ücsörögsz a táppénzes papírra várva a fűtetlen teremben ( a közmunkásoknak nem sikerült még langyosat sem csinálni tizenegyre... no comment....), akkor jó eséllyel nyugtázhatod, hogy szerdán már hangod sem lesz. És még mielőtt azt hinnéd, hogy 'csak megfáztál', kiderül, hogy került a dologba némi vírus is (na ná, sokan ücsörögnek még ott...) - aminek a következményeit a férfi még a hétvégén is szenvedi.

-ha hét elején puccosra nyaltad az egész házat - mondván, később már csak porszívózni kell, akkor nagyot tévedsz. Szombaton igencsak kezdheted elölről az egészet.

-mikor tíz perc után még mindig meg vagy győződve róla, hogy ez a sajtos pogácsa az életben nem fogja felvenni a receptben előírt lisztet, na akkor kell még egyszer jól nekiveselkedni. Már csak még egyszer ennyi, és meggyőződhetsz róla, hogy de. Csak nem írták oda, hogy előtte egy héttel érdemes gyúrni (az izmaidat).

-ha már minden tiszta és ragyog újból, a gyermek elő fog állni a tojásfestés ötletével. És nem, akkor sem mondasz nemet, ha már nagyon elég volt.

-végezetül pedig az időjárás-jelentésben gyakrabban tévednek, mint, hogy igazuk lenne - így lett nekünk napsütéses húsvétunk. Virágillattal (meg belvízzel, de az más kérdés).

-ja, még valami. Csodák pedig vannak. Pont akkor, amikor nagyon kellenek.

           Nagy volt az öröm, hogy 'csengetett' a postás, a dobozon pedig az ő neve állt. Nagybetűkkel. Nézte, forgatta, bontotta - inkább tépte... 

Időről - időre meg szokott lepni valamivel. És persze nem csak az ajándéknak örülök, hanem még inkább a gesztusnak, hogy eszébe jutottunk. Hogy gondolt ránk. Hogy így ismeretlenül is felköszönti Málnámat a névnapján. És, hogy nem feledkezik meg arról, hogy ennek az apró kislánynak bizony még fontos a húsvét.

Anditól jött a csomag, benne ezer kinccsel - Málnus azt sem tudta, melyikkel kezdje. Mindent ki kellett próbálni, megnézni, elolvasni, na meg persze megkóstolni...

Elsőként a tojás került sorra - hogy őszinte legyek, ilyet még nem is láttam felénk: egy rózsaszínnel alapozott tojáson egy nagyon szép virág, mellette gyermekkézbe illő ecset és vízfesték - na ná, hogy rögtön ki kellett festeni....

Aztán előkerültek a csomagból a csokik (hm-hm.... bevallom, hogy apa lenyúlta az egészmogyorós Tibit, mindjárt mondta, hogy ilyet vehetnék én is, mert nagyon finom..) - és persze, tudtam én, hogy csupaszív lányom van, de azért mégis meglepődtem, mikor egyszercsak a kezembe csúsztatott nekem is egyet a Kinderből....

A csajos csillámos ceruzákhoz mindjárt kifestőt kellett nyomtatnom: szigorúan unikornist, és kivételesen nagy becsben tartja őket, mert máskor egy nap alatt szőrén - szálán eltűnnek.... 

Aztán lapult még a csomagolásban egy számolós könyv: csudajó találmány, mert annyira szép és gazdag képei vannak, hogy minden egyes nézegetésnél találtunk benne valami újdonságot - hol egy kisegeret, hol egy piros traktort.... És elhihetitek, ha mondom, hogy eddig legalább hússzor meg kellett nézni, és számolni, és be nem áll a szája....csak sorolja, hogy mennyi minden..... Nekem külön tetszik, hogy keménylapos könyv - nem csak, mert tartósabb, hanem, mert annyira olyan érzés, mint anno gyerekkoromban....

Andi mindazonáltal sokat dolgozott ám Lányka kedvéért, míg elkészítette neki ezt a farmertáskát - én biztos órákat ültem volna felette, mire kitalálom, hogyan legyen benne bélés.... Mindenféle szempontból pont méret: nem csak a gyermeknek, de az édességnek is - aminek azóta hűlt helye.... majd a húsvéti tojásokat belegyűjtjük.

Szóval, ezer hála, Andi - nagy örömet okoztál a lányomnak.....én meg az ilyesmit nem szoktam elfelejteni...

               Nagyon eljárt az idő velünk - nem, nem felettünk, bőven akadt tennivaló, csak sokminden más mellett meg elsiklottunk. Most látom csak, mennyit változtak a dolgok körülöttünk: teszem azt, a kicsivel egészen jó kis szimbiózist sikerült kialakítanunk - már nem bújik be mélyen a barlangjába, ha megsimogatom mocorgás közben, sőt, egyenesen játékot űz anya kezének lerugdosásából. Ha törik, ha szakad, fürdéskor mindig előkerül - vagy nagyon szereti, ha locsolom rá a meleg vizet, vagy nagyon nem - ezt még nem sikerült eldöntenem. A hajnal háromban és hatban is egészen biztos lehetek: egyetlen napot sem hagyott még ki.. Belepillantva a naptáramba sajnálattal nyugtáztam, hogy a következő ultrahangig még hat hetet kell várnom: bőven több, mint amennyit szeretnék, már csak azért is, mert már nagyon jól esne, ha valaki kibökné, hogy igen: tutira lányunk lesz. Vagy fiunk. Mindegy, csak úgy nézegetném már... Jut eszembe, fiúnevünk már van (merthogy úgyis be kell majd diktálni egyet, együttélőknél ez így működik...): apa azt mondta, azzal könnyebben dobálózik, mert biztos benne, hogy leányzó lesz....

Mindeközben Málnus is rengeteget okosodott: önként és dalolva beleegyezett, hogy a kistesó a szobájába költözzön, még azt is feljaánlotta, hogy segít majd fürdetni (bár hozzátette, hogy néha majd beül a babakocsiba... jaj, babakocsi: az előzetes félelmeimmel szemben sikerült egészen jó áron találni egy szimpatikus modellt - a színén még vacillálok egy kicsit:)

Az óvoda telitalálat mostanában, bár Jancsikát továbbra is minden este megsiratja, Tibicivel örök párost alkotnak, és bőven kimozogja magát napközben (ez külön hasznos nekem). Meg festi a tojásokat...ha sikerül majd egy kicsit jobb időt kicsikarni tavaszanyóból, akkor hozok fotót is, mert ezek a bentkészültek elég tragikusak mostanában...

És még mielőtt elfelejteném: holnap névnapja van az egyelőre egyszemnek, és nagyon örül, hogy mennyi mindennel láthatja vendégül az éneklő kispajtásokat... Már ha nem lesz addig beteg, mert ahogy elnézem, éppencsak tudja még titkolni a tüsszögést-orrfolyást-köhögést....nagyon jöhetne a tavasz...

A biztonság kedvéért gyorsan megittam egy nagy bögre kakaót, mielőtt kibontottam a cukorterhelés eredményét tartalmazó borítékot - nehogy még a végén eltiltsanak tőle. Meg utána még egyet...édességmegvonás nem fenyeget.....

útszéli szösszenet

           Világvége és a legközelebbi városnaknemnevezhető között nagyjából félúton van egy tanya: rengeteg jószággal a tehéntől a csirkéig - időnként kiteszik a 'malac van eladó' táblát. A kismalacaik egyébként az út szélén szoktak dúrni - olykor az úton, mikor-hogy, és kivételesen sikerült akkor érkezni, mikor az 'ember' éppen hajtotta ki a bocikat legelni. 

-Jó napot kívánok! Vietnámi malacokat árul?

-Hát, már el vannak fajulva. (na,  most nem jutottam közelebb sokkal)

-És mennyiért adja őket?

- (fél perc gondolkodási idő, tekergeti a fejét) Kisebb kellene, vagy nagyobb?

-Kisebb.

-(még fél perc. Próbálom szuggerálni, hátha gyorsabban haladunk, de nehéz interjúalany.) Hát, ezek már jó süldők. (azt a mindenségit-gondolom magamban. Feljegyezni: legközelebb súlyt kérdezünk, mert az elfajult disznó süldője lehet 25 kiló, meg 40 is.) Osztán mikor akarják vinni? (már mondanám, hogy akár, most rögtön, csak még mindig nem tudom az árát, mikor hozzáfűzi) Mert előbb akkor még be kell zárni őket. (szóval annyira vadak, hogy, esélytelen elkapni őket...gyanús, hogy itt nem veszünk semmit)

-De mennyiért adja?

-De csak kan van, nem baj?!

-Nekünk koca kell. (a férfi az anyósülésen már tekergeti a nyakát, nem nagyon bírja idegekkel a hatásszüneteket)

-No, akkor jöjjenek be, aztán meg tudják nézni. ('innye, ezek szerint van koca is, aminek az árát még mindig nem tudjuk, szerintem csak kitette a táblát, és elfelejtette eldönteni, hogy mennyiért is kívánja adni őket. Megjegyzem, a mi autónk erősen terepre tervezett, de elnézve a házig vezető utat két métert sem jutottunk volna beljebb - az ő gumicsizmája is térdig sáros, én maximum a kis piros bőrtáskámmal meg a bokavillantó cipőmmel tudok becaflatni-alapon maradunk a legközelebben. A kinti tíz perc beszélgetésből kiindulva bent legalább még fél óra...)

       Számbavettük ma a férfival a kertet - szinte az egészből legelő lesz idén az állatoknak: egy nagyon pici zöldséges részt hagyunk meg az almás tövében. A legszükségesebbeket, vagy mondhatnám úgy is: a legkevésbé idő- és energiaigényeseket.... Hiába, ez a nyár másról fog szólni...

Nekiláttam  kigazolni az egyik kis virágoskertemet: a szépen - lassan tökéletes kifejezés rá. Valahogy úgy haladtam vele, mint anno dédi a kiskertjével: itt is leültem a kiskapával a kezemben, meg ott is a járdaszegélyre. Kinyújtottam a lábam, meg behúztam, jobbra dőltem,  meg balra nyújtózkodtam, hátha úgy könnyebb.... Mindenesetre a meleg napocska jól esett, akkor is, ha az a néhány négyzetméter számottevőnek igencsak nem nevezhető....