Ez a babavárósdi már jóideje téma idehaza - időnként azonban jegeljük, mikor úgy érzem, Lányka nem bírja tovább hallgatni, hogy kistestvére lesz. Nem hibáztatom, sőt, abszolúte megértem, hogy a háta közepére sem kívánja, hogy osztozkodnia kelljen bármin is, miközben eddig minden csak az övé volt (a dolgomat pedig cseppet sem könnyíti meg, hogy lépten-nyomon  síró, visító, anyukával hevesen ellenkező apróságokkal találkozunk). Persze igyekszem mégiscsak rendet tenni a lelkében, hogy ő ne tizennyolc éves koráig gyűlölje egyszem húgát, lehetőleg békében teljenek mindennapjaink az első perctől fogva.

Nos, a tényt kezdi elfogadni (sőt, vásárolni egyenesen szeretne már neki - ó, ha én elmesélem, milyen baromi hosszú listám van már most...) - legalábbis a rajzokon már rendre helyet kap a picibaba is a pocakomban.... 

hát, ez lennék én - nem, a valóságban nekem sincs ennyi lábam, a hajam pedig lényegesen több... de a virágos fülbevaló stimmel...:)