Az, hogy éppen akkor érkezik a telefonos megrendelés, mikor tojásért kutatok a fészekben - mindeközben Böbe és Guba ezerrel skandálja, hogy éhesek: nem, nem éheztetjük őket. Konkrétan egész nap tudnának enni, és végre valaki, akire nem tukmálni kell a savót, hanem az utolsó cseppet is kinyalják a vályúból. A kedves vonaltúlsóvégi hangjában hatalmas döbbenet, pont mint nálam az 'apám! hova kerültem?!', majd gyors összegzés, mindenféle kérdezés és magyarázkodás nélkül. Villámpostát ígérek, mielőtt még földművesnek könyvelne el - na jó, ez csak nézőpont kérdése.... - és hatalmas kacagás (részemről) a piros gomb megnyomásakor. Szóval, ez valószínűleg egyre gyakoribb lesz az életemben - tekintve, hogy az első kárálásra baromi gyorsan meg kell indulni a pipik közé, napjában többször gumicsizmát húzva, olykor öt perc különbséggel az előzőhöz képest, mielőtt még malackáék felfedeznék, hogy ezt ők is szeretik. Mert bőven elég, hogy Gizi rádöbbent, hogy a szalmaszálak olykor egyéb finomságokat is rejtenek. Szóval vannak ilyenek felénk, nem kell ám meglepődni.