Életem legrövidebb négy éve volt az utóbbi. Fogalmam sincs, mikor, hogyan telt el. Még elevenen él bennem az első rácsodálkozása a mézédes barackra, a görbülő szája, mert nem vettem meg a sokadik játékautót is, a csillogó tekintete, ahogyan a karácsonyi díszeket szemügyre vette - nem egészen egyévesen. Vártam, figyeltem, csak hallani akartam, hogy felsír. A legszebb hang volt. A mi nagy örök szerelmünk első pillanata... 

És hogy mi történt több mint ezer nap alatt?! Gőzöm sincs. Elszaladt, sok-sok emléket hagyva maga után.

Kicsit bánom, hogy már nem sokáig lesz giziló és zotni. Autó helyett kocska, Máté helyett meg muffin. Nem lesz kacsaláb a cipő, és az anyai ölelést is kinövi egyszer. 

Már  felmászik egyedül a játszóház tetejére, és számolja a birkákat az ujjain. Megtanul minden mondókát, és hamarabb kirakja a puzzle-t, mint mi apával ketten. 

Olyan nagy lett. És olyan okos. Annyira talpraesett. Ő készen áll rá, nekem meg nem szóltak, hogy ilyen hamar felnő. Mert ha ez a négy így elszelelt, a következő tizennégy sem fog sokkal tovább tartani.....

Isten éltessen hát drága kicsi lányom - nagyon boldog negyedik szülinapot neked! 

Köszönöm, hogy ilyen türelmes voltál a csetlő-botló szüleidhez, megértő, ha néha sok a dolgunk, és próbababája azoknak az akadályonak, amiket a testvéreddel már sokkal könnyebben fogunk venni. És köszönöm a reggeli puszikat, meg a nyakbacsimpaszkodást. És egészen biztos lehetsz benne, hogy téged szeretünk a világon a legjobban...